Közösségi webtévé Dunaszekcsőn

Mit szeretnénk?

Erősödő Civil Közösségek pályázati program keretében Dunaszekcsőn gyerekek által szerkesztett közösségi webtévét hozunk létre. A pályázati támogatás 2019 februárjáig tart, de további forrásokból (adományokból, közösségi finanszírozásból, pályázatokból) hosszútávon is fenntarthatóvá szeretnénk tenni a programot.

Miért vágtunk bele?

A médiaoktatás szinte teljesen kikerült az általános és középiskolai tananyagból. Az új médiumokat, az új eszközökben rejlő lehetőségeket egyelőre csak korlátozott mértékben használják az oktatásban. A diákok – a médiumok világával kapcsolatos – a gyakorlatban is hasznosítható tudás jelentős részét az intézményeken kívül, többnyire online felületekről szerzik meg (sokszor nem megfelelő forrásokat használva, rendszerezetlenül) vagy – és ez még rosszabb – egyáltalán nem is szerzik meg, s öntudatlanul és passzív befogadóként kóvályognak a hálón.

Közel 2 évtizeden keresztül működött a Dunaszekcsőért Alapítvány jóvoltából a Lugio TV. Sajnos forrás hiányában évek óta megszűnt. Ezt követően vált igazán érezhetővé, hogy mennyire fontos szerepet töltött be a település életében. Információmegosztó, ismeretterjesztő és közösség összetartó szerepét nem lehet túlbecsülni.

ELŐKÉSZÍTÉS 2018. március – június

1. Felhívás és a program népszerűsítése
2. Résztvevők kiválasztása
3. Tudásszint felmérés a műhelymunka tartalmának kialakításához

FELKÉSZÍTŐ MŰHELYEK 2018. augusztus – december
a résztvevők képzése szakemberek bevonásával

1. Filmkészítő műhely (augusztus 6-10. napközis tábor formájában)
2. Online média műhely (szeptember heti 1 alkalom)
3. Honlapszerkesztő műhely (október heti 1 alkalom)
4. Adásszerkesztő műhely (november heti 1 alkalom)

TELEVÍZIÓ BEINDÍTÁSA

3 próbaadás elkészítése és bemutatása (2018. december, 2019. január, február)